Választási tájékoztató

From 2019. augusztus 21. 13:33

Tisztelt lakótársaim!

 

Mint azt már bizonyára olvastátok, idén is megmérettetem magam az önkormányzati választáson. 5 évvel ez előtthöz képest, most már tudom, milyen a listáról bejutott, ellenzéki képviselőként részt venni a testület munkájában. Éppen ezért most úgy indulok, hogy vagy nyerek, vagy nem, de listás helyen nem kerülök be. Emiatt előfordulhat, hogy a választásig a megszokottnál több politikai tartalmú posztot fogok közzé tenni. Nem célom az ellenfeleim lejáratása, így adott esetben ügyelni fogok arra, hogy én ne olyan oldalról közelítsem meg a kampánymunkát.

 

Köszönöm az eddig belém vetett bizalmat, támogatást. Most még erősebbnek kell lennem, hiszen be szeretném bizonyítani, hogy nem ellenzékiként és nem listán bejutott képviselőként hogyan tudnék tenni a lakosság és a város érdekében. Ehhez a Ti támogatásotokra van szükségem. Így most is szeretném kérni a lakosság segítségét, akár aláírásgyűjtés formájában, akár aláírással, akár plakátragasztás, akár szórólapozás formájában.  

 

A 3. VK utcaneveket az alábbi 2014. évi blogomban olvashatjátok el (ebben a választási kerületben indulok, ezeknek az utcáknak a lakói ajánlhatnak aláírásukkal, hogy én legyek az önkormányzati képviselőjük):

http://nadzsi1.info/news.php?readmore=6

 

Az aláírásgyűjtés 2 hétig fog tartani, ennyi idő alatt szeretnék minél több aláírást összegyűjteni, majd az októberi választásig minden aláíróhoz eljutni személyesen.

Természetesen azok is aláírhatnak, akik polgármesterváltást szeretnének, emiatt hajlandóak az ajánló ívemet aláírni, vagy akár segíteni a kampánymunkámban.

 

Közösen erősek vagyunk, szerencsére Szigetszentmiklóson is megszületett a teljes ellenzéki összefogás, aminek a támogatását élvezetem is, de nem szeretnék hátra dőlni, és várni, hogy a sült galamb a számba repüljön. Jelenleg is folyamatosan segítem lakótársaim (nem csak karitatív tevékenységekkel, hanem aktív képviselői munkámmal).

A mottóm még mindig ugyanaz, mint öt évvel ezelőtt volt: „A képviselő van a lakókért, és nem a lakók a képviselőért!” Kérek mindenkit, hogy az aláírásukkal támogassák az indulási szándékomat, és a választás napján pedig szavazzanak rám és csapatom tagjaira!

 

Telefonszámom: 06-20-491-99-07

e-mail címem: nadzsi1@nadzsi1.info

 

FB kommentek